Gyerek

Ezért veszélyesek a gyerekmedencék

Mikor az idő jóra fordul, semmi sem kellemesebb, mint megmártózni egy hűs tóban, vagy szikrázóan kék vizű medencében. Azonban ilyenkor sem árt átgondolni, hogy milyen veszélyekkel járhat egy-egy kiadósabb fürdőzés.
2014. Május 25.

A csábítóan hűs víz ugyanis baktériumok és paraziták élőhelye is lehet, ezek pedig könnyen megkeseríthetik az életünket. A szakértők épp emiatt azt ajánlják, hogy úszás közben lehetőleg ne nyeljünk vizet, még akkor se, ha klórozott medencében fürdünk.

“A legnagyobb veszélyt a gyermekmedencék jelentik – nyilatkozta dr. Christopher Ohl, a Wake Forest Baptista Egészségügyi Központ fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője – A sekély meleg vízben ugyanis könnyen elszaporodnak a kórokozók, különösen azért, mert a gyerekek nagy része pelenkában fürdik, amiből könnyen székletdarabok kerülhetnek a medencébe.”

A szülők épp ezért jobban teszik, ha odafigyelnek arra, hogy gyerekük semmiképp ne nyeljen vizet fürdés közben. Az emésztőrendszeri fertőzésen átesett gyerekek pedig jobban teszik, ha teljesen elkerülik a medencéket, nehogy másokat is megfertőzzenek. A strandokon és más fürdőhelyeken található medencékben akár olyan veszélyes kórokozók is megtelepedhetnek, mint az E.coli, vagy a cryptosporidium és a giardia paraziták. Az utóbbiak különösen abban az esetben fordulnak elő, ha a medencében nincs megfelelő mennyiségű klór, vagy a víz pH értéke túl alacsony. Ezek a kórokozók hasmenést, hasi görcsöket, hányingert, hányást és kiszáradást válthatnak ki.

Érdemes megjegyezni, hogy a klóros szagú víz sem jelenti minden esetben azt, hogy a medence tiszta és baktériummentes. “Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy az erősen klórszagú medencék minden esetben tiszták – nyilatkozta Mary Ostrowski, az Amerikai Kémiai Tanács munkatársa – Ez a jellegzetes szagot azonban általában nem a klór, hanem a klóros víz, a baktériumok, valamint a vizelet és a verejték keveréke adja. Az igazán tiszta klóros víznek nincs szaga.”

“A természetesen vizekben gyakran előfordul a leptospirosis nevű baktérium is, ami az emlősök vizeletéből származik – nyilatkozta Ohl – A leptospirosis-fertőzés általában láz, fejfájás és izomfájdalom képében jelentkezik, de szerencsére jól kezelhető.”

A naegleria néven is ismert agyevő amőba szintén nagy veszélyt jelenthet. Ez a kórokozó a pangó meleg állóvizekben telepszik meg. A fertőzés elkerülésének érdekében száraz időben lehetőleg ne lábbal előre ugorjunk bele a vízbe, mivel így az orrüregünkbe juthat a víz, ahonnan az amőba már könnyedén utat talál az agyba.

Ezek is érdekelhetnek:

  • Milyen medencébe menjek a gyerekkel?
  • Biztonságos az úszógumi? A vízimentő elmondja!
  • Pelenkások az uszodában
  • Szabadvízi strandok: hol jó a vízminőség?
  • Forrás: Medipress