Gyerek

Ennyibe kerül egy gyerek sulikezdése a szülőknek

Iskolásonként 15 300 forint volt az iskoláztatási költség tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt összesítése szerint.
2017. Augusztus 25.

A 2016. augusztusi és szeptemberi adatok alapján az egy iskolásra jutó iskoláztatási kiadások legjelentősebb tételét a tankönyvek és jegyzetek jelentették 11 303 forint értékben.

A tanévkezdéskor nem halasztató, azonnal jelentkező kiadások közül a második legjelentősebb a ruhákra és cipőkre költött – átlagosan 9050 forintos – összeg volt.

Iskolai étkeztetésre 7192 forint, tanszerekre és írószerekre 5651 forint ment el. Oktatási költségekre, osztálypénzre, magántanárra iskolásonként 4578 forintot, táskára 4584 forintot, sportszerekre és hangszerekre 3494 forintot költöttek a szülők tavaly a KSH adatai szerint.

A csaknem másfél millió iskolás 30 százaléka kedvezményesen, 31 százaléka ingyenesen kapott iskolai étkeztetést, 696 ezren pedig ingyenesen kapták a tankönyveket – olvasható az összefoglalóban.

A KSH tavalyi összefoglalója szerint 2015-ben a tanévkezdés hónapjaiban, augusztusban és szeptemberben iskoláztatással kapcsolatos kiadások gyermekenként elérték a 19 600 forintot.

Kapcsolódó anyagok:

  • 5 tipp, hogy több kedve legyen a gyereknek a sulikezdéshez
  • Adj szorongásoldó tízórait a gyereknek
  • Ezért nem jó, ha későn alszik el a gyerek
  • Forrás: MTI