Gyerek

Csodák Palotája 2 helyszínen, 2 féleképpen

A 20 éve működő Csodák Palotája a Campona mellett új helyszínnel bővül Óbudán, a Bécsi úton, így már 2 helyszínen 2féleképpen mutatja be a minket körülvevő világ rejtelmeit.
2016. Május 11.

A 2500 négyzetméteres Csopa Playbarban minden korosztály talál számára érdekes szórakozási formát (A Playbar branddel való együttműködés eredményeként, a két cég összefogásával született meg az ország első interaktív tudományos szórakoztatóközpontja).

A 3 tematikus (Születés, Illúzió, Newton) interaktív kiállítás, a (Richter Gedeon által szponzorált) Labor, a természettudományos show-kat bemutató Előadóterem, a különleges mozi élményeket nyújtó 9D mozi és Körmozi, illetve a négy tudományos Szabadulószoba mindegyike külön-külön is megér egy látogatást.

Születés, Newton és Illúzió

A Csopa Playbar területén 3 –egyenként 200 m2-es -különleges tematikájú kiállítás kap helyet, melyet mind az egyénileg érkező, mind a csoportosan odalátogató érdeklődők megtekinthetnek.

A kiállítások tematikái a Születés, az Illúzió, és a fizika atyjának tartott Newton törvényei köré épülnek. A kiállításokon nem a szigorúan vett tudományos térbe, hanem szórakoztató elemekkel és eszközökkel felszerelt termekbe lép a látogató. A kiállításokkal kapcsolatban számos érdekes program, előadás és rendezvény is lesz.

A Születés kiállítás egy hiánypótló interaktív tárlat, mely a fogantatás, terhesség, születés és az ehhez kapcsolódó női és férfi nemiséggel kapcsolatos témaköröket öleli fel.

Az attrakció több részletéhez tartozik interaktív megjelenítés, így az ismeretek nemcsak bemutató szinten jutnak el a látogatókhoz, hanem át is élhetik azt. A magzati kort például egy stilizált anyaméhben, annak feltételezett hangjával élhetik át az érdeklődők, de részt vehetnek férfi és a női kromoszómák összepárosításában is.

Pár percre kismamává válhatnak akár a férfi, akár a női látogatók, s kipróbálhatják, milyen viselni azt az édes terhet, melyet a 9. hónapban lévő kismama cipel! A kiállítás részét képzik a méltán népszerű On the Spot csapat által a Csopa Palybar számára készített kisfilmek, melyek segítségével betekintést nyerhetnek az érdeklődők három kontinens hat országának szülési szokásaiba. Az attrakció remek lehetőség akár egy iskolai osztály biológiaórájának megtartására, akár lazább keretek között, szexuális felvilágosításra is.

Az Illúzió kiállítás az optikai csalódások világába vezeti be a látogatókat. Ugyan a vizuális illúziókra magyarázatot adni egy kutatónak is kihívást jelent, a Csopa Playbar mégis szeretne mindenkit közelebb hozni az agy és a szem működésének megértéhez. A fiziológiai és kognitív illúziókba elmerülve rengeteg szemtornáztatásban vehet részt a látogató, aki részévé válhat érdekes 3D-s képeknek.

A végtelenség érzetét adó tükörteremben bátorságukat tehetik próbára, meginoghatnak egy igen látványos hálóval borított labirintusban, illetve számos egyéb szemfényvesztő ötlet várja az érdeklődőket. Az Illúzió kiállítás ideális helyszín interaktív biológia, rajz, matematika vagy akár történelem órák megtartására.

A Newton kiállításon a fizikus törvényeit szeretné közelebb hozni az emberekhez; játszva és átélve bemutatni őket, és eloszlatni azt a tévhitet, hogy a fizika unalmas.

A Csodák Palotájának hagyományait követve a kiállítás eszközei a tapasztalati tanulás módszerével világítanak rá a fizika és más tudományágak Newton által vizsgált jelenségeire, összefüggéseire. A kiállításnak maga Isaac Newton is a része, ki birtokán egy almafa alatt pihen, s várja maga köré a fizika iránt érdeklődőket. A Csopa Playbarban az attrakció része a különleges inga, a tükrös teleszkóp, a lejtőmozgás, a bolygók mozgása vagy az antigravitációs kerék. Az ember nagyságú Münchausen emelőbe pedig mindenki beülhet, és próbára teheti erejét.

Egy-egy iskolai tanóra keretében ritkán jut idő arra, hogy Newton szerteágazó tudományos munkásságát teljes mértékben megismerhessék a tanulók. Az interaktív tematikus tárlaton azonban könnyen felfedezhetők és bemutathatók Isaac Newton jelentősebb kutatásainak eredményei.

A Playbarban interaktív asztaloknál lombikból fogyasztott italok mellett, háromoldalú, XXL, kétszemélyes és versenycsocsókkal, biliárdfocival és beerponggal játszhatnak a vendégek.

Hétközben délelőtt az iskolás csoportok tematikus, tanmenethez illeszkedő programokon vehetnek részt, amíg a Playbar business pointként üzemel, a rendezvényterem pedig helyet ad a konferenciák, rendezvények számára.

Forrás: Csodák Palotája