Gyerek

A szunyókálás jót tesz az óvodások nyelvi fejlődésének

Az új szavak elsajátítása az óvodások többsége számára kihívást jelenthet, ugyanakkor azok a gyerekek, akik rendszeresen alszanak délután, előnyben vannak nyelvi fejlődésük tekintetében.
2017. Február 15.

A University of Arizona munkatársai 39 olyan gyereket vizsgáltak, akik 3 évesek vagy ennél fiatalabbak voltak, és felfedezték, hogy azok, akik az új szavak elsajátítása után aludtak egy kicsit, sokkal több új kifejezésre emlékeztek 24 órával később.

„Már korábban is számos kutatás bizonyította, hogy az alvás jelentősen hozzájárul az emlékezőképesség élénküléséhez. Úgy tűnik, leginkább a legmélyebb, REM-típusú alvás az, amely segít, hogy könnyebb legyen visszaemlékeznünk a frissen tanult szavakra” – mondja a kutatást vezető Rebecca Gomez.

„Ilyenkor nagyjából az történik, hogy az agyunk „visszajátssza” a tanult információt álmunkban, így ezek a minták újra aktiválódnak, és kiegyenesednek. Ezért aztán ébren is emlékezünk” – teszi hozzá a szakember.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a szülők akkor se izgassák magukat, ha képtelenek rávenni a csemetét a délutáni szunyókálásra, mivel elsősorban az alvással töltött órák száma számít, vagyis az, hogy meglegyen a korcsoport számára ajánlott 10-12 óra naponta.

Kapcsolódó cikkek:

Egy kis szunyókálás jót tesz a memóriának

Tippek a sikeres tanuláshoz

Ezért fontos a délutáni pihenő

Forrás: Medipress