Gyerek

A rossz alvó anyának rossz alvó gyereke lesz

Egy friss kutatás szerint, ha az anya rosszul alszik, nagy valószínűséggel a gyereke sem lesz jó alvó, pedig az alvás nélkülözhetetlen az egészséges fejlődéshez.
2017. Szeptember 28.

A Sleep Medicine című lapban közzétett kutatást vezető Sakari Lemola, a Warwick Egyetem pszichológusa hozzátette, hogy a rossz alvás a gyerekek mentális és fizikai állapotára, valamint az iskola teljesítményére is kihat, ezért sem szabad figyelmen hagyni a problémát.

A vizsgálat során EEG segítségével kísérték figyelemmel közel 200 hét és tizenkét év közötti gyermeknek és szüleinek az alvásminőségét, és azt találták a szakemberek, hogy ahol az anya álmatlansággal küzdött, ott a gyermek is nehezen aludt el és hamar felébredt. Az apák és gyermekeik között nem volt kimutatható hasonló összefüggés, aminek az oka az lehet, hogy a gyerekek több időt töltenek az anyjukkal, ezért az ő viselkedésük jobban befolyásolja őket.

Az is tény, hogy a gyerekek a szüleik viselkedését utánozzák, illetve a DNS-üket is öröklik, így eleve örökölhetik is a rossz alvásra való hajlamot, de a kialvatlanságba, álmatlanságba emellett a családi körülmények, veszekedések, gondok is belejátszhatnak, melyek a szülőket és a gyerekeket egyformán negatívan érinthetik.

Kapcsolódó cikkeink:

Ha keveset alszik, rontani fog a suliban!

Így változik a nappali alvás a gyereknél

7 tipp, hogy túléld az alváshiányt

Forrás: Medipress