Gyerek

A mumpszról

Tudtad, hogy a mumpsz egy angol eredetű szó, amely német közvetítéssel került hozzánk? Azt jelenti, hogy füldaganat. Érzékletesen ragadja meg ez a szó e betegség lényegét.
2016. Május 05.

De nézzük is meg, miről van szó pontosan! E betegség leírását is úgy kell kezdenünk, hogy már az ókori orvos, Hippokratész is felismerte és leírta sajátos jegyeit: elsősorban a fiatalokat érintő, heregyulladással és füldagadással járó, egyébiránt kritikus jelenségek nélküli betegségként jellemezte Valóban, a mumpsz elsősorban a 5-15 éves gyermekeket érinti, és 2 évnél fiatalabb gyermekekben ritkán figyelhető csak meg.

A mumpsz vírus a Paramixoviridae család tagja, csak és kizárólag az emberi szervezetben életképes, és cseppfertőzéssel terjed (a mumpsszal fertőzött személy által felköhögött, és a levegőben lebegő, terjedő nedvesség-cseppek belélegzésével), illetve a fertőzött nyállal szennyezett tárgyak érintésével.

Igen nagy a fertőzőképessége, egy zárt közösségben a fertőzésnek kitett emberek 70-80%-a is megbetegedhet. 14-24 nappal a fertőzést követően pedig megjelennek a tünetek is:

  • láz
  • fáradékonyság és gyengeség
  • nyálmirigy-gyulladás
  • fültőmirigy-duzzanat
  • torokfájás, nyelési nehézség (a nyálmirigy-gyulladás következményeként)
  • Hogy diagnosztizálja az orvos?

    Többnyire elegendő egy fizikai vizsgálat (fültőmirigy tájékának vizsgálata), illetve a betegség tüneteinek számbavétele a diagnózis felállításához. Mikrobiológiai vizsgálatra a szövődmények kialakulása esetén lehet szükség, hogy más betegségeket egyértelműen kizárhasson az orvos.

    Mi a teendő?

    A teljes gyógyulásig közösségbe nem mehet a beteg. A beteg környezetében, a beteggel érintkezett, és korábban a fertőzésen át nem esett gyermekek – a lappangási időszakban – 3 éven aluli gondozottakat ellátó gyermekvédelmi intézményeket nem látogathatnak.

    Speciálisan a mumpsz gyógyítását szolgáló gyógyszer nincsen, de fájdalomcsillapítókkal jól lehet csökkenteni a fejfájást, lázat és egyéb kellemetlen tüneteket.

    Célszerű hanyagolni a sok rágást igénylő ételek fogyasztását, valamint a túl savas ételeket és italokat is. A legtöbb mumpszban szenvedő gyermek teljesen felépül, különösebb szövődmények nélkül. A betegségen egyszer átesettek pedig gyakorlatilag életre szóló védettséget szereznek.

    Milyen szövődményekkel kell számolni a mumpsz esetén?

    A fertőzés következtében többféle szövődménnyel is lehet számolni. Kisgyermekkorban elsősorban a fültőmirigy-gyulladás az esetek 10 %-ában agyhártyagyulladáshoz illetve az agyvelőgyulladáshoz vezethet, amelyek komoly veszélyeket (akár idegrendszeri károsodást illetve halált) is okozhatnak.

    Ezekre kell gyanakodnunk, ha hirtelen aluszékonyság, fejfájás, hányás vagy szédülés jelentkezik). Az idegrendszeri szövődmény esetén speciális agyvízvizsgálat válhat szükségessé.

    További szövődmény lehet még a halláscsökkenés, illetve a hasnyálmirigy-gyulladás. Fiatal felnőtt illetve pubertás korban a nőknél a petefészek-gyulladás jelentkezhet, amely többnyire nem okoz maradandó problémát; férfiaknál viszont, a mumpszos esetek 30%-ában heregyulladás alakulhat ki.

    Magyarországon erre tömegesen elsősorban a 80-as években került sor, kiskatonák körében, akiknek a nyálmirigyduzzanat mellé hihetetlenül nagy hereduzzanat is társult.

    Ekkor is jelentkezik a magas láz, hidegrázás és rossz közérzet, emellett pedig megnagyobbodik a here (akár lúdtojásnyi méretű is lehet), és igen érzékennyé, fájdalmassá is válik. Az erős fájdalom miatt a beteg az ágyból sem tud felkelni, és sürgős urológiai kezelésre szorul.

    A krónikus heregyulladás következményeként az elpusztult herecsatornákban megszűnik a spermiumok termelése. Heregyulladásban szenvedő fiúknak vagy férfiaknak ágynyugalomra van szükségük. Emellett jegelés, gyulladáscsökkentők szedése illetve felpolcolás (a herezacskók rugalmas kötéssel való felkötése) lesz a terápia része.

    Az egyetlen védekezés: a védőoltás

    Magyarországon a mumpsz elleni védőoltás 1991 óta a hazai oltási protokoll része: 15 hónapos korban kell a kisgyermekeknek beadni egy kombinált oltási formában. Ez az ún. MMR oltás (morbilli – mumpsz – rubeola): a kanyaró, rózsahimlő és mumpsz elleni oltás együttese. Ezek olyan gyengített vírusokat jelentenek, amelyek hatására aktivizálódik az immunrendszer. Az emlékeztető oltásra az iskolában kerül sor a gyermek 11 éves korában

    Oltási reakcióként nagyon ritkán előfordulhat hőemelkedés, rossz közérzet illetve nyirokcsomó-duzzanat is.

    Mumpsz-járványok világszerte

    Európában a WHO 2014-es adata szerint 10 807 mumpszos esetről lehetett tudni: az elmúlt években Romániában illetve Szlovákiában és Bulgáriában is felütötte már a fejét mumpsz járvány.

    Az oltásokkal szemben bizalmatlanság miatt Amerikában 2006-ban tombolt komolyabb mumpsz járvány, ami 2010-re északkeletre is átterjedt. Ennek hátterében elsősorban dr. Andrew Wakefield a Lancet című elismert orvosi folyóiratban közölt 1998-as tanulmánya áll, amely az autizmussal hozta összefüggésbe az oltóanyagokat. És bár a szerző azóta csalás miatt visszavonta cikkét, s tanulmányok sora cáfolta hipotézisét, a köztudatba mélyen beivódott a félelem. 2014-ben a WHO jelentése szerint Amerikában 15 643 esetről tudnak, ami egészen döbbenetes szám.

    2008-ban Kanadában, Vancouver térségében jelent meg a mumpsz: itt bukkantak a hatóságok egy vallási csoportra, amelynek tagjai világnézet okokból nem adatták be a mumpsz elleni védőoltást.

    Mi a helyzet hazánkban?

    Hazánkban 1973. óta tartozik a bejelentendő betegségek közé. A nálunk bejelentett megbetegedések 40%-a február–április hónapokban fordul elő, míg a legkevesebb eset a nyári időszakban észlelhető. Októbertől ismét kezd ismét emelkedni a megbetegedések száma.

    Az esetek több mint 90%-a 15 évesnél fiatalabb gyermekeket érinti. Az összes beteg kb. fele a 3-5 évesek, tehát az óvodás korúak között fordul elő.

    Az oltás bevezetésével drámaian csökkent a mumpszos esetek száma: míg 1972-1981. között 42 683 esetről tudunk, addig 1992-2001. között már 5067-re csökkent ez a szám, míg 2010-11-ben mindössze 45 eset lett bejelentve.

    A számok magukért beszélnek: védőoltással ez a betegség is hatékonyan védhető ki.

    Kapcsolódó cikkeink:

  • Morbilli(kanyaró)-mumps-rubeola elleni védőoltás
  • MMR kötelező védőoltás