Gyerek

A késői vacsora nem feltétlenül kárhoztatja a gyerekeket elhízásra

A legfrissebb kutatási eredmények szerint az este 8 után elköltött vacsora nem függ össze a hízással.
2016. Június 06.

Korábbi kutatások azt mutatták, hogy az étkezések időzítése befolyásolhatja a túlsúly vagy elhízás kialakulásának kockázatát. Brit kutatók azonban most több mint 1600 négy és tizennyolc év közötti gyermek adatainak elemzésével kimutatták, hogy a túlsúly vagy az elhízás kockázata nem volt magasabb azok esetében, akik este 20 és 22 óra között vacsoráztak, mint azokban, akik 14 és 20 óra között.

„Kutatásunk eredményei meglepőek. Azt vártuk, hogy összefüggést mutatunk ki a későbbi étkezés és a túlsúly megnövekedett kockázata között, de kiderült, hogy nem ez a helyzet. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy kevés gyermek vacsorázik este 8 óra után” – magyarázta a British Journal of Nutrition című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzője, Gerda Pot, a King’s College London munkatársa.

„A táplálkozás minőségén és a testmozgás mennyiségén kívül az étkezések időzítése is egyike annak a számos tényezőnek, amelyekről azt gyanítjuk, hogy befolyásolhatják a brit gyermekek körében látható gyakori hízást. Szerepének jelentőségét azonban eddig nem vizsgálták gyakran, ezért mivel a miénk az egyike az ezt az összefüggést felmérő kutatásoknak, érdemes lenne további kutatások során is megismételni az elemzést.”

Pot azt is elmondta, hogy a kutatók jelenleg egyéb olyan tényezőket is vizsgálnak, amelyek szerepet játszhatnak a gyermekkori elhízásban, például a reggelizést és az alvási szokásokat.

Kapcsolódó cikkeink:

  • A reklámok szerepe a gyerekek elhízásában
  • Gyerekkori elhízás ellen közös étkezés, sok alvás és kevés tévé
  • Háromszor több a túlsúlyos gyerek, mint 20 éve
  • Forrás: Medipress