Gyerek

A hangszer jót tesz a reakcióidőnek

Azok az emberek, akik tudnak valamilyen hangszeren játszani, úgy tűnik, idősebb korukban is éberebbek tudnak maradni - derül ki a Université de Montréal's School of Speech Language Pathology and Audiology új tanulmányából.
2017. Január 20.

„Minél több információnk van a zenének a szenzoros folyamatokra gyakorolt hatásáról, annál szélesebb körben tudjuk a zenei képzést alkalmazni, olyan egyéneknél, akiknek csökkent a reakcióidejük” – mondja Simon Landry, a kutatás vezetője. „Ahogyan az emberek öregszenek, úgy lassul reakcióidejük. Hasznos lehet számukra, ha bebizonyítjuk, hogy a hangszeres zenetudás javítani tudja a reakcióidőt.”

A tanulmányba olyan zenészeket vontak be, akik 3 és 10 éves koruk között kezdték a zenetanulást és legalább 7 évig folytatták. A kontrollcsoportot egyetemisták alkották. Egy csendes, jól megvilágított szobába ültették őket, egyik kezükben egy számítógépes egér volt, a másik kezük mutatóujja pedig egy kis doboz alakú vibrációs készüléken pihent, mely időközönként vibrál.

Az egérrel kattintással kellett jelezniük, ha egy bizonyos hangjelzést hallanak, vagy ha a másik kezükkel vibrációt érzékelnek, vagy ha mindkettő szinkron bekövetkezik.

Az eredményekből egyértelműen látszott, hogy mind a hang-, taktilis, és audio-taktilis ingerekre szignifikánsan gyorsabban reagáltak a zenészek, mint a zenetanulásban nem jártas egyének.

A tanulmányt a Brain and Cognition U.S. folyóiratban publikálták.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Mikortól tanuljon zenét?
  • A zenetanulás így hat az agyra
  • Forrás: Medipress