Baba

Zúzódások, kék-zöld foltok a gyereken – Mikor kell aggódni?

Amint járni kezd a baba, felbukkannak kék-zöld foltok a kezén, lábán. A helyváltoztatás néha balul sül el, s a nagyobb ütődés a hajszálerek szakadásával, bevérzéssel jár. Mit kell tudni ezekről, és mikor van nagyobb gond?
2017. Július 02.

A kék-zöld folt gyakori vendég egy kis gyereknél

Amikor nagyobb ütés éri a gyerek testének valamely részét, a hajszálerek a nagy erőbehatás következtében elszakadhatnak, megsérülhetnek, s ilyenkor a vér átszivárog a környéken található kötőszövetbe. Ekkor keletkezik a sötét (vörös, majd kékbe, zöldbe hajló) elszíneződés. Amikor a kötőszövetbe került vér épp felszívódik, a sötét elszíneződés sárgára vált. Maximum 3-4 hét alatt elmúlnak a zúzódás okozta tünetek.

A zúzódás helye kezdetben igen érzékeny lehet a kicsinél, de a fájdalom a színváltozással párhuzamosan egyre kisebb lesz.

Vannak, akiknél sokkal könnyebben keletkeznek látványos kék foltok. A testi reakció a fizikai behatásra nagyban függ többek között attól is, hogy milyen erős az erek fala. (C-vitaminnal lehet erősíteni az érfalat.)

Mikor kell aggódni és orvoshoz fordulni?

– Aggodalomra adhat okot, ha látszólag ok nélkül látsz kék-zöld foltokat a gyereken. S ha orrvérzést is tapasztalsz, akkor azt is említsd meg az orvosnak.

– Szintén vedd komolyan a problémát, ha a zúzódásnál jelentős duzzanatot észlelsz, és a szokottnál nagyobb fájdalomra panaszkodik a gyerek. Csonttörés vagy egyéb komoly probléma is meghúzódhat a háttérben. Az orvos ilyen esetben valószínűleg röntgennel bizonyosodik meg róla, hogy nem történt-e törés.

– Akkor se halogasd a segítség kérést, ha a beütött, duzzadt végtagot gyanúsan kíméli a gyerek, nem szívesen használja.

– Ha magasabb helyről esett le a gyerek, jobb, ha látja szakember.

– Ha 14 nap elmúltával sem halványodik a folt, valószínűleg komolyabb baj van.

– Ha a fejét ütötte meg, sokkal nagyobb a komoly sérülés veszélye. Ha folyadék vagy vér szivárog az orrából/füléből, kék folt van a füle mögött, hányingere van, nagy duzzanat, seb van a fején, vérömleny keletkezett a szeménél, elveszti az eszméletét, nem emlékszik dolgokra, változik a szaglása, akkor azonnal irány az orvos.

Hogy enyhíthető a zúzódás okozta fájdalom?

A fájdalom csökkentésében segítségedre lehet valamilyen hideg tárgy, akár egy adag fagyasztott zöldborsó vagy kukorica a fagyasztóból. Közvetlenül ne tedd a sérült részre, valamilyen ruhát (például konyharuhát) helyezz alá. A sérülést követő első két napban akár naponta többször is hűthed ilyen módon a sérült részt. 15 percnél ne tartson tovább a “jegelés”.

A zúzódásra 3 évnél nagyobb gyerekeknél alkalmazható árnikás kenőcs, ami csökkenti a gyulladásos folyamatot.

Kapcsolódó anyagok: