Baba

Szülők vs. nagyszülők

Ők már néhány hetesen adtak a babáknak almalevet, mi kivárjuk a fél évet. Míg ők sarokba állítottak, mi ismerkedünk a pozitív fegyelmezéssel. Üzenjük a régieknek: nem ellenség senki, aki másképp csinálja, mint ők, csak halad a korral.
2016. Szeptember 13.

Szülők vs. nagyszülők

Az anyák sokszor számolnak be arról, hogy már a könyökükön jön ki a tucatnyi elavult tanács, amit a nagyi vagy a nagybácsi igyekszik átadni, akár a legnagyobb jó szándékkal, hiszen ő is felnevelt egy-két-három gyermeket, és lám-lám, él is mindenki, tehát működtek a módszerek.

Ennek ellenére változnak az idők, és mi, friss szülők is folyvást informálódunk, ismerkedünk a legújabb kutatásokkal, pszichológiai fejleményekkel, táplálkozási útmutatókkal – ahogy ők tették annak idején, így rengeteg téren már naprakészebb tudással csináljuk homlokegyenest másképp, mint 20-30-40 évvel ezelőtt anyáink, nagyanyáink.

Hagyd sírni, attól erősödik a tüdeje, és megtanulja, hogy meg kell nyugtatnia magát!

Más verzióban: Tágul a tüdeje, szépül az anyja…

Ha a babát túlságosan hosszú ideig hagyják sírni, végül is abbahagyja. Nem azért, mert megvigasztalta magát, hanem mert kimerült és reményt vesztett. A közhiedelemmel ellentétben az a baba, akinek a sírására válaszolnak, nem lesz elkényeztetett, ellenben a sírni hagyott babának azt üzeni a szülő, hogy nem számíthat rá.

Biztos szomjas maradt! Adj neki cukros teát éjjel is, jobb, mint a cici!

Az igény szerint szoptatott babáknak (akik akkor kerülhetnek mellre, amikor csak szeretnének, nem órához időzítve etetik őket), az égvilágon semmi szüksége folyadékos kiegészítésre az anyatej mellett. Az éjszakai teáztatás sem fogja megoldani egy kicsi “anyaigényét”, ébredését, sem az éhségét, viszont jóval körülményesebb és egészségtelenebb, mint megszoptatni.

Miért teszed mellre, ha nyekken? Csak manipulál, hisztizik! Nem kell mindig kézbe venni és ringatni, pláne nem hordozni és együtt aludni vele – elkapatod!

Amennyiben a gyakori szoptatás elcsendesíti, megnyugtatja sírós babádat, nyugodtan szoptasd meg gyakrabban! Nem ettől lesz hasfájós, ellenben ezzel teheted érte a legtöbbet anyaként, főleg, ha ún. növekedési ugrásban van. Egy csecsemő nem tud manipulálni, az anyukája közelségét ellenben folyamatosan igényli, ezt jelzi is, és ha megkapja (éjszaka is, vele együtt pihenve), így alakul ki benne az ősbizalom, ami később a társas- és párkapcsolataira is hatással lesz. Egy hordozókendő ideális társad lehet ebben, mert két szabad kezed lesz, mégis testközelben tudhatod a babádat, de szoptathatod is benne.

Kétévesen már régen szobatisztának kéne lennie!

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban még feltétel volt a bölcsődébe kerüléshez a szobatisztaság, ennek fényében már az egy-másfél éves gyerekeket is olykor erőszakkal tréningezték a szobatisztaságra. Erről azonban bebizonyosodott, rengeteg kárt okozhat a kicsi fejlődésében. A pelus elhagyásának ideje teljesen egyénfüggő, hároméves kor körül legkésőbb valóban jó, ha bekövetkezik, addigra már az idegrendszer is megérik erre, előtte felesleges erőltetni. Ha a szomszéd Pistike már régen szobatiszta, akkor is.

Csuklásra adj neki citromlevet!

A csuklás a babákat a tapasztalatok szerint nem zavarja, mégis minden felnőtt el akarja mulasztani. Valóban: a citrom ízétől annyira meglepődhet a baba, hogy elmúlik a csuklás, de mint minden déligyümölcsöt, héthós kor alatt ezt sem szabad adni a babának, mert hasfájást, emésztési zavarokat, allergiát okozhat! Helyette szoptasd vagy itasd meg, játssz vele kukucs-játékot, ezek is hatékonyak!

Megfázik!

Valamilyen elvi kérdés az idősebbeknél, hogy a gyereket 25 fokban is állig fel kell öltöztetni, sapka kell rá a meleg, fűtött szobában is, mert minden kisgyermekes anyukát ezzel a felkiáltással sokkolnak, ha a gyerek kilátszik az optimális vastagságú ruhából. Amihez tartani tudod magad: mindig egy réteggel több legyen rajta, mint rajtad, ha pedig már mozog, tipeg, jár, akkor épp annyi, mint rajtad.

Mi a baj a bébikomppal? Látod, más gyerek is milyen jól elvan benne!

A bébikomp használata indokolatlan statikai terhelést mér a gerincoszlopra, felgyorsíthatja a felegyenesedési reakciókat, ezáltal értékes folyamatok maradhatnak ki, rövidülhetnek le (pl. kúszás, mászás). Ha nyolc hónapos kor, pontosabban a mélységérzet kialakulása előtt bébikomp használatával tanul meg járni a kicsi, később jellemzővé válhat egy egyfajta járásbizonytalanság. Ráadásul bizonyos rizikótényezők mellett (koraszülött, minimális oxigénhiányos állapot lépett fel születéskor, lelassult vagy felgyorsult a mozgásfejlődése), igencsak negatív irányba tudja terelni a normális mozgásfejlődést.

Ne adj neki tápszert, mert csak elhízik, inkább kezdd el a hozzátáplálást! Látod, mennyire nyúlna a csirkecombért az asztalon!

A WHO ajánlása szerint féléves kor előtt nem ajánlott a hozzátáplálás (tápszeres babáknál sem), mert nem érett meg rá az emésztőrendszer. A babáknak pedig természetes az érdeklődésük minden iránt, így nem a csirkecomb az, ami izgatja őket, hanem bármi, amit addig nem láttak, nem ismertek, nem fogtak. És igen, szájba is veszik, mint minden mást is, mert ők így ismerkednek. Ez a husievés is egy régi érás gondolat: a nagyik szerint a gyerek nem nő meg, ha nem eszik minden áldott nap (vagy másnap) húst.

Tévhit: ha más fehérjeforrás (anyatej, tojás, tejtermék, hüvelyesek) is a menü részét képezi, teljesen felesleges a napi húsbevitel.

Nem tudom, mit félted, kétévesen már simán ott lehet hagyni két hétre a nagyszülőknél! Anya majma, mi lesz vele az óvodában?

Lehet, hogy van olyan gyerkőc, akit ott lehet hagyni, és mondjuk, van is olyan viszonyban a nagyszülővel a kicsi, de ha egy szülő nem hajlik erre a megoldásra, biztosan megvan rá az oka. Egy ekkora gyermek nem biztos, hogy elvan akárkivel, és az is lehet, hogy csak a szülei testközelsége nyugtatja meg, netán még szopik, és az édesanya nem is tudná valódi kikapcsolódásként megélni még ez elválást. Ilyenkor felesleges erőltetni. Minden gyerek más, ahogy a felnőttek is. Ha a gyerek bízik a gondviselőjében és szeret vele lenni, akkor könnyebb lesz otthagyni egy-két napra. A hosszabb távollét a rokonoknál azonban inkább óvodáskortól, négy-ötéves kor felett ajánlott.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin