Baba

Ritka eset: két apja van az ikreknek

Egy vietnámi nő adott életet azoknak az ikreknek, akik ugyanazon a napon születtek és egyneműek, ugyanakkor a DNS-tesztek szerint nem ugyanaz a személy az apjuk.
2016. Március 30.

A 34 éves apa azért döntött úgy, hogy a most kétéves gyerekek kapcsán DNS-tesztet kér, mert a kicsik egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. Kiderült, hogy az anyjuk ugyanaz a személy, de az apa két különböző férfi. Ilyesmire rendkívül ritkán kerül sor, amikor a hétnapos ovulációs ablakon belül két férfi spermája is megtermékenyíti a petesejteket.

A most kétéves ikrek egyikének vastag, göndör haja van, míg a másiknak vékony, egyenes frizurája, állítja a Dan Trin újság. A gyerekek egyneműek és ugyanazon a napon születtek, így a fizikai különbözőségen kívül semmi sem utalt arra, hogy más személy lehet az apjuk.

A Vietnámi Genetikai Társaság professzora, Le Dinh Luong egy Hanoi laborban végezte el a DNS-vizsgálatot, ami megállapította, hogy valóban pi-paternális ikrekről van szó. Minimális az esélye ilyesminek, hiszen ehhez az kell, hogy az ovuláció során két férfivel is szexeljen az anya, és mindkét férfi spermája megtermékenyítsen egy petesejtet.

Tavaly az Egyesült Államokban jelentettek hasonló esetet, amikor is az apának ikrek helyett csak az egyik kislány után kellett gyerektartást fizetnie, mert a DNS-teszt bizonyította, hogy bi-paternális ikrekről van szó.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Így neveld az ikreket, ha jót akarsz nekik!
  • Ikrek – ahogy elkezdődött
  • Dupla öröm, dupla nehézség
  • Forrás: Medipress