Baba

Oltáspártiak kontra oltásellenesek – Elemezték a hozzászólásaikat

Az oltáspártiak és az oltásellenzők két táborának álláspontját azért is rendkívül nehéz egymáshoz közelíteni, mivel mindkét csoport tagjai leginkább a magukéhoz hasonló véleményt vallókkal cserélnek eszmét, különösen az online fórumokon.
2016. Október 27.

Idén azonban a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg kiposztolt egy képet magáról és kislányáról ezzel a szöveggel: „Megyünk az orvoshoz, eljött az oltás ideje!”, aminek köszönhetően végre egy helyen lehet felmérni, milyen pro és kontra érvekkel igyekeznek az emberek egymást meggyőzni az oltás beadásával vagy éppen megtagadásával kapcsolatban.

A La Sierra University és a University of New South Wales (UNSW) kutatói nagyjából 1400 hozzászólást elemeztek ki Zuckerberg posztja alatt, melyhez egy számítógépes program segítségét is igénybe vették, hogy kiderítsék, milyen érzések kapcsolódnak az egyes érvekhez. Az eredmények azt mutatták, hogy bár általában az oltásellenesek tűnnek úgy, hogy túlságosan aggódnak az esetleges mellékhatások miatt, valójában az oltáspártiak hozzászólásaiban volt gyakrabban jelen a szorongás, míg az ellenzők inkább logikus érvekkel, szakirodalommal alátámasztva igyekeztek képviselni álláspontjukat.

Amint arra Kate Faasse, az ausztráliai UNSW szakembere felhívta a figyelmet, mindezzel azért fontos tisztában lenni, mert ezek az oltásellenző hozzászólások nagyon is ésszerűnek tűnnek első olvasásra és nagyon is meggyőzőek sokak számára, így a bizonytalanokat könnyen eltántorítják attól, hogy beadassák gyermeküknek az oltást, holott számos tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy az oltóanyagok teljesen biztonságosak és az előnyük kétségbe vonhatatlan.

A hozzászólásokból az is kiderült, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, milyen súlyos kockázatokkal járnak azok a betegségek, melyek ellen az oltások védelmet nyújtanak, illetve azzal sem, hogy akik nem oltatják be magukat, azok potenciálisan azokat veszélyeztetik, akik valamilyen okból kifolyólag még nem kaphatnak oltást, vagyis akik a legsebezhetőbbek, például a nagyon fiatal gyerekek, vagy akik valamilyen egészségügyi problémával küzdenek.

Sajnos az oltásellenességnek köszönhetően az utóbbi években több olyan betegség is felütötte a fejét, melyek oltással megelőzhetőek lennének. Dr. Faasse szerint a mostani kutatás azért is fontos, mert segíthet a szakembereknek megérteni, mi tart vissza sokakat az oltás beadatásától, és ezáltal segítséget nyújt abban is, hogy az ellenzőket vagy a bizonytalanokat kellő érvekkel meggyőzzék az oltás fontosságáról.

Forrás: Medipress