Baba

Nem jutnak hamarabb fejlesztéshez a csecsemők

Szeptember elsején elindult az szűrési rendszer, de komoly gondok vannak: az informatikai rendszer nem működik, a védőnők leterheltek, rászoruló csecsemőknek pedig továbbra is hónapokat kell várniuk a fejlesztésre.
2017. Október 12.

Korábban az Abcúg riportja alapján mi is írtunk arról, hogy új szűrési rendszer van szeptember elsejétől, amelynek célja, hogy több státuszvizsgálattal és szülői kérdőívekkel korábban kiszűrhetők legyenek a fejlődési nehézségekkel küzdő csecsemők. A beígért informatikai rendszer azonban nem működik, így az egyébként is leterhelt védőnőkre még több feladat hárul, ami a családlátogatásoktól veszi el az időt.

Ráadásul hiába is szűrik ki akár korábban a fejlesztésre szoruló babákat, a várólisták továbbra is hosszúak, így most sem jutnak gyorsabban kezeléshez.

A terhelést pedig nem bírják a védőnők – többek között erről beszélt a Magyar Nemzetnek Varga Andrea védőnő, egészségügyi menedzser, az Autonóm Területi Szakszervezet elnökségi tagja.

Az egészségügyi menedzser azt is elmondta, hogy a rendszer eleve csúszással indult be, a jogszabályok nincsenek összhangban, sok a bizonytalanság. Nincs semmilyen pozitív hozadéka az új programnak, csak problémák vannak.

Az új szűrés nem csak több státuszvizsgálatot jelent, hanem kérdőív kitöltését a gyermek egy hónapos és hatéves kora között 12 alkalommal, amit a szülőnek kell kitöltenie, sokszor védőnői segítséggel. Azoknál a csecsemőknél, akiknek egyévesen felmerül a gyanú valamilyen fejlődésbeli elmaradásra, 15 hónaposan újabb vizsgálat szükséges.

Az informatikai háttér hiánya miatt folyamatos papírmunkára kényszerülnek a védőnők, fénymásolásra, ami Varga Andrea szerint visszalépés is, hiszen a védőnők nagyon jól működő szoftverekkel dolgoztak eddig. A papírmunka nem csupán többletmunkát, hanem többletköltséget is jelent.

A státuszvizsgálatok emelkedése pedig a tanácsadástól veszi el az időt.

Az időbeli csúszások miatt pedig gyakran már egy másik védőnő munkaidejébe csúszik át a vizsgálat, aki így nem tudja idejében átvenni az erre a célra rendelkezésre álló helyiséget.

Minden erőfeszítés azonban hiábavalónak tűnik, mert hiába szűrik ki adott esetben hamarabb a gyerekeket, a várólisták továbbra is hosszúak, akár több hónapot is várni kell, mire szakemberhez kerülnek a gyerekek. Ez pedig kritikus lehet azoknál a csecsemőknél, ahol valamilyen probléma merül föl. A falvakból szinte elérhetetlen a szolgáltatás, korai fejlesztésre csak a nagyobb városokban van lehetőség.

Czeizel Barbara, a kora gyermekkori intervencióért felelős miniszteri biztos korábban azt mondta, minden ötödik-tizedik gyermekkel van valamilyen, a fejlődését érintő teendő, és a legfőbb kérdés az, hogy a szülők mielőbb eljutnak-e a megfelelő szakemberhez. Magyarországon sok fejlesztési módszer létezik, de a szülők nem tudják, mely problémával, milyen életkorban kikhez lehet fordulni.

Kapcsolódó cikkeink:

  • A baba megfelelő mozgásfejlődése másfél éves korig
  • Korai fejlesztés
  • Fejlődés segítséggel
  • Forrás: MNO