Baba

Miért sír már megint?

A kicsi fájdalmas arcát, könnyeit, elkeseredettségét nem lehet megszokni. Segítünk megfejteni a kisbabák síráskódját.
2014. Február 03.

Üres a pocakja

Az általános útmutatás háromóránkénti etetéssel számol, de ez babánként eltérő – egyesek akár négy órát is kibírnak egy étkezés után, míg másoknak két óra elteltével ismét korog a hasuk. Ilyenkor persze nincs mit tenni, valahogy jelezniük kell, hogy ismét itt a finom falatok ideje – vagyis sírni kezdenek. Az “éhes sírást” könnyű felismerni, a baba kis szüneteket tart sírás közben, és egészen addig folytatja, míg nem jut ennivalóhoz. Nyugodt sírásként is szokták jellemezni, hiszen csak az igényeit próbálja meg kifejezni, vagyis eleinte nem zaklatott. Kivéve, ha úgy érzi, túl sokáig váratod.

Mit tegyél?

Az éhes babák csak legvégső esetben kezdenek sírni, ezért az apró előjelek alapján könnyen megelőzheted a könnyeket. Ha a pici ébredés után izeg-mozog, nyugtalankodik, és a kezét kezdi szopogatni-rágcsálni, jöhetnek a finomságok!

Elkerüli az álom

Ha a pici ideges, nyűgös, a szemét vagy az arcát dörgöli, és közben hol nyafogva, hol éles hangon sír, akkor nagy valószínűséggel semmi másra nem vágyik, mint egy nagy alvásra. Erre utal az is, ha többször is lebukik a feje, és kerüli a szemkontaktust – kimerültségében ugyanis már nem hiányoznak neki a külső ingerek. Próbálj meg minél nyugodtabb környezetet teremteni körülötte, hogy semmi se zavarhassa meg a pihenését. Húzd be a sötétítőfüggönyöket, tedd a kiságyba a kedvenc állatkáját, alvós kendőjét, és állíts némára minden zajforrást.

Mit tegyél?

Előfordulhat, hogy bármennyire fáradt is a pici, nem akar aludni menni. Ilyenkor érdemes egy kis cselhez folyamodni: ültesd be az autóba, menj vele egy kört a friss levegőn, vagy éppen tologasd egy kicsit a babakocsijában fel-alá. Van, aki a monoton háttérzajokat hívja segítségül, a telefonodra felvett porszívó, hajszárító vagy mosógép hangja is elnyomhatja a babát.

Unatkozik

Az újszülött csecsemők még nem ismerik az unalom fogalmát, de három-négy hónapos korban már igénylik az új ingereket. Ha sokáig ugyanabban a pózban kell maradniuk, vagy ugyanazt a teret nézniük, elunják magukat, és újdonságért kiáltanak – szó szerint. Az “unalomsírás” lassú gügyögésként indul, a baba megpróbálja lefoglalni magát, de ha továbbra sem történik semmi izgalmas, magasabb fokozatra kapcsol, és kezdődik az igazi siránkozás.

Mit tegyél?

Beszélj hozzá, vedd ki a kiságyából, menjetek át a másik szobába, vagy sétálj vele egy kicsit a szabadban. Az új dolgok, amiket lát és hall, lekötik a figyelmét, és hamarosan ismét mosolyogni fog.

Fáj valamije?

A kisbabák többségénél rendre előfordul, hogy evés után a gyomortartalmuk visszakerül a nyelőcsőbe vagy a szájba, ezért buknak vissza egy kis tejet büfiztetés közben. A baj akkor kezdődik, amikor a gyomorsav jut vissza a nyelőcsőbe – ezt nevezik refluxnak. A maró anyag nagy fájdalmakkal jár, erre reagál a pici szinte vigasztalhatatlan, éles bömböléssel.

Mit tegyél?

Amint felmerül a reflux gyanúja, keresd fel a háziorvosotokat! A gyógyszerek előtt kipróbálhatsz néhány házi praktikát is: többször adj neki kisebb adag ételeket, etetés után legalább 30 percig tartsd függőleges helyzetben a kicsit, és kerüld az olyan ruhákat, amelyek a hasi részen szorosak. Ma már olyan speciális tápszert is lehet kapni, ami besűríti a gyomortartalmat, így nehezebben kerül vissza a nyelőcsőbe.

Ezek is érdekelhetnek:

Ha sír a csecsemő – Okok és megoldások

A sírás természetes csecsemőkorban

Tanácsok szoptatáshoz

Forrás: Kismama magazin