Baba

Kimérád van? Akkor lehet, hogy nem te vagy a gyermeked anyja

Elképesztően hangzik, de valóságos: egy anyának a DNS-teszt alapján azt mondták, nem ő a gyermekei anyja.
2017. Október 04.

Kimérád van? Akkor lehet, hogy nem te vagy a gyermeked anyja

Az Egyesült Államokbeli Lydia Fairchild akinek két gyermeke volt és a harmadikat éppen várta, munkanélküli lett, ezért szociális segélyért folyamodott. Ehhez szükség volt genetikai vizsgálatra is, amellyel igazolni lehet, hogy a segélyt kérő személyek a gyerekek szülei. Fairchild és a gyerekek apja Jamie Townsend el is végezték a vizsgálatokat. Ekkor az derült ki, hogy valóban Townsend az apa, de nem Fairchild a gyerekek anyja – idézi fel a 2002-es esetet az Index. A DNS-teszt alapján a hatóságok csalásra, bűncselekményre gondoltak, pedig erről szó sem volt.

Fairchild nem csak a régi fényképeket, a gyerekek születési anyakönyvi kivonatait kereste meg, hanem a szülészorvosát is. Dr. Leonard Dreisbach pedig megígérte, hogy tanúskodni fog a nő mellett a bíróságon.

A döbbenetes esetet nem nagyon tudta senki megmagyarázni. Mígnem az egy ügyész rábukkant egy korábbi esetre, ami kísérteties hasonlóságot mutatott Fairchildéval.

Egy Karen Keegan nevű 52 éves nő veseátültetésre várt. Felnőtt fiai jelentkeztek donornak, a genetikai vizsgálatok azonban azt állapították meg, hogy a fiúk DNS-nek semmi köze az anyjukéhoz.

Keegant különféle vizsgálatoknak vetették alá. Végül kiderült, hogy kimérája volt. A kiméra azt jelenti, hogy kettős DNS-e van valakinek. Ez pedig úgy lehetséges, hogy kétpetéjű ikrek összekapcsolódnak még az anyaméhben, azaz két megtermékenyített petesejt képes eggyé válni. Így két teljesen különböző DNS lenyomat olvad össze. Ez történt Keegannel és Faurchilddal is. A világon mindössze 31 hasonló esetről tudunk.

Fairchildot felmentették a vádak alól.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Index.hu