Baba

Fehér zaj gép: biztonságos a csecsemők számára?

Egy új tanulmány szerint legyünk óvatosak ezekkel az eszközökkel.
2016. Július 05.

Sok bababoltban lehet kapni úgynevezett fehér zaj gépeket, amelyek segítenek a csecsemőt álomba ringatni. Ezek az eszközök tényleg nagyon népszerűek, több applikáció is van már rá okostelefonokra. Egy torontói kutatás szerint azonban jobb, hogyha óvatosak leszünk ezekkel, hiszen akár halláskárosodást is okozhatnak a csecsemőknél.

A tanulmány során 14, a boltokban is kapható kütyüt vizsgáltak (márkaneveket egyébként nem írtak). A mérés során az eszközöket egyszer közvetlenül a kiságy mellé tették, egyszer közel a kiságyhoz, egyszer pedig a szoba másik végébe.

A vizsgált gépek közül három meghaladta a 85 decibelt is, amikor közvetlenül a kiságy mellett voltak. Ez körülbelül olyan hangos, mint egy hajszárító vagy egy turmixgép, és 8 órán keresztül az ilyen hangos zajok már a felnőtteknél is halláskárosodást okoznak. Ha pedig már a felnőtteknek is káros, akkor képzeljük el, a csecsemőknél milyen problémákat okozhat. A kutatás vezetője elmondta, hogy mivel azt nem vizsgálták, hány decibel még az egészséges a kicsiknél, és mennyi okoz halláskárosodást. “Ha a felnőtteknél 85 decibel károsodást okoz, akkor a csecsemőknél mennyi lehet a biztonságos, 60? Talán, de nem egész éjjel” – fogalmaz Blake Papsin kutató.

Papsin elmondta azt is, hogy az újszülött intenzív osztályon körülbelül 50 decibel az átlag, ami körülbelül egy normális beszélgetésnek felel meg. A vizsgált gépek viszont mind meghaladták az 50 decibelt a kiságy közelében.

Papsin azt tanácsolja, hogyha valaki mégis vásárol ilyen gépet, akkor azt minél távolabb a kiságytól tegye le, és a legalacsonyabb értéken működtesse. Illetve, ha van rá mód, akkor lehetőleg ne egész éjszaka működjön, hanem kapcsoljuk ki azokat, ha a gyermek elaludt.