Baba

Ez most a te időd! – Így oldd a stresszt!

A gyerek körüli teendők kitöltik az egész napodat, úgy érzed, soha nincs üresjárat. Ne hagyd, hogy lemerüljenek az energiakészleteid, szánj időt a feltöltődésre! Összegyűjtöttük a három legjobb stresszoldó technikát.
2014. Július 27.

Nem csoda, ha a kisbabád születése óta úgy érzed, az életed turbófokozatra kapcsolt, és sosem fogsz lelassítani. Az etetések, peluscserék és altatások közt nehéz időt találni arra, hogy végre magadat helyezd a középpontba – legalább pár percre. Pedig a kisbabák édesanyjuk minden rezdülését megérzik, a te nyugtalanságod őket is idegessé, feszültté teszi. Itt az idő helyet szorítani a naptáradban magadnak is!

Csökkentsd a stresszt meditációval

Ne gondolj semmi természetfeletti, mágikus dologra, főleg ne lótuszülésben mantrázó jógikra. Sőt, arra se számíts, hogy rögtön elsőre sikerül elmélyedni az elmédben és lelkedben. Az állandó rohanás folyamatos készenléti helyzetbe, egyfajta pánikszerű állapotba kényszeríti a szervezetet, ami fokozza a kortizol nevű stresszhormonok termelését. A meditálás célja, hogy az agyad segítségével ellazítsd a testedet, és megszabadulj a stressztől. Napi pár perc meditáció remekül oldja a feszültséget, segít beosztani az idődet, és jobb kedvre derít – ez utóbbit a babád is érezni fogja.

Próbáld ki!

Lefekvés előtt: Miután végre elaludt a babád, szánj egy kis időt arra, hogy megszabadulj az egész napos feszültségtől, mielőtt te is nyugovóra térnél. Keress egy csendes sarkot, helyezkedj el kényelmesen, és szemléld figyelmesen a környezetedet. Koncentrálj az érzékeidre egyesével, érzékszervenként nagyjából 20 másodpercig – figyelj a körülötted hallható zajokra, neszekre, járasd végig a tekinteted a szoba minden egyes részletén, érezd a szádban kavargó ízeket, szagolj bele a levegőbe, és összpontosíts arra, mit érzel a bőrödön.

Fejfájás ellen: A fájdalomcsillapító pirulák előtt próbáld ki a meditáció erejét. Hunyd le a szemed, és koncentrálj a tested domináns érzésére, legyen az a szúrás a halántékodnál vagy a szorítás a mellkasodban. Pár perc után az uralkodó érzés máshol fog jelentkezni, ekkor térj át arra, és ne hagyd abba az összpontosítást. Addig végezd a gyakorlatot, míg azt nem érzed, hogy a testedben lévő feszültség szép lassan megszűnik.

Ez most a te időd! – Így oldd a stresszt!

Éld meg a jelent!

Gyakran rágódsz a múlton, nem tudsz elengedni dolgokat, vagy épp ellenkezőleg, mindig két lépéssel magad előtt jársz, és folyton a jövőt tervezgeted? Egyik sem jó megoldás, hiszen közben pont arról maradsz le, ami a legfontosabb lenne: megélni a pillanatokat, és élvezni az élet minden percét. A mindfulness, azaz a tudatos jelenlét technikája segíthet, hogy kihozd a maximumot a kisbabáddal töltött időből, így az eluralkodó pánik és a monoton munkavégzés helyett számos boldog emlékkel gazdagodhatsz.

Próbáld ki!

Mennyiség helyett minőség: Bölcsi után irány a babatorna, aztán jöhet a logopédus és egy kis fejlesztő játék, csakhogy a sok program mellett azt sem tudod, hol áll igazán a fejed. A közös programok mennyisége helyett inkább az együtt töltött idő minőségére figyelj – már napi egy óra játék is elegendő lehet, ha azalatt valóban minden idegszáladdal a gyermekedre összpontosítasz.

Emlékeztető: Hajlamos vagy fürdetés vagy kirakózás közben elkalandozni és azon kapni magad, hogy nem is emlékszel, mit csináltál ma a picivel? Amikor észreveszed, hogy meseolvasás közben, fejben már a holnapi bevásárló listát írod, tudatosan térj vissza a jelenbe, és figyeld meg a kicsi tekintetét, mosolyát, így ő is érezni fogja, hogy valóban mellette vagy.

Növeld az önbizalmadat!

Biztosan hallottál már a gondolatok teremtő erejéről – a vizualizáció éppen erre a rejtett képességünkre épül. Mindössze annyi a dolgod, hogy részletesen elképzeled, lelki szemeid előtt minél többször megjeleníted a vágyaidat, így előbb-utóbb magadhoz vonzod őket, és valóra fognak válni. Ha például mintaanyuka szeretnél lenni, fesd le magadban a számodra tökéletes szülő képét: hogyan viselkedik, miként reagál dolgokra? A vizualizáció legnagyobb előnye, hogy nem igényel egyedüllétet, szoptatás vagy homokozás közben is szánhatsz pár percet arra, hogy végiggondold a fontos céljaidat.

Próbáld ki!

Pozitív gondolatok: Néha nyugodtan hagyhatod, hogy egy kicsit elkalandozzanak a gondolataid. Összpontosíts egy személyre vagy emlékre, ami nagyon boldoggá tett valamikor: ez lehet az első közös nyaralás a pároddal vagy a gyereked első szava. Lásd magad előtt a múltbeli képet, és figyeld meg, milyen örömmel tölt el. Máris vidámabban indul a napod, és várhatóan a folytatás is tele lesz csupa jóval.

Instant nyugalom: Ha a pici keserves sírásba kezd, ne ess pánikba, csak vedd a karjaidba, és képzeld el magad, ahogy nyugodtan állsz, kezedben egy csendesen szuszogó babával. Közben ismételgesd magadban: “Boldog vagyok, nyugodt, és nálam az irányítás”. Egyre lassuló légzésed és a testedből áradó nyugalom lassan a kicsire is átragad majd, és nemsokára újra élvezheted a csendet – egy darabig.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin