Baba

Egy szoptató rákos anya fotója tartja lázban a facebookozókat

Két elképesztően megható fotó terjed az interneten arról az emlőeltávolító műtéten átesett nőről, aki épp újszülött kisfiát szoptatja, reményt adva a többi hasonló helyzetben lévő anyukának.
2017. Október 29.

A fotós azt a szívbemarkoló pillanatot kapta lencsevégre, amikor a bal mellének eltávolítása után frissen szült édesanya először szoptatta meg a kisfiát – írja a Fitpregnancy. A Kate Murray fotós egy ismeretlen anyáról készített képeket, akinél a terhessége felénél harmadik stádiumú rákot állapítottak meg. A nőről készült fotókat Facebook-on tették közzé, ahol pillanatok alatt több mint 300 ezer lájkot és 60 ezer megosztást kapott.

„Nagyon szeretett volna szoptatni azok után, hogy annyi mindent megvontak tőle a terhessége és szülése során. Még ha csak egy egészen rövid időre is, hiszen a kórház elhagyása után folytatnia kell a rákellenes kezeléseket” – olvasható a Gentle Birth Options szülészeti központ Facebook oldalán közzétett fotó alatt. „A fotók azt az elképesztő erőt és szeretetet ábrázolják a szoptatás művészetén keresztül, amivel az anyák rendelkeznek.”

A terhesség alatti mellrákkal kapcsolatos műtétek biztonságosnak mondhatók az Amerikai Rák Társaság szerint. A kemoterápia szintén, amennyiben a terhesség vége felé alkalmazzák. Ami pedig a szoptatást illeti, egy mellből is tökéletesen képes egy anya ellátni a gyermekét, ugyanis a nők többségének elég anyateje termelődik egyetlen mellében is.„A szoptatás igazi szent kapocs” – mondja Murray. „A most megörökített pillanatot látva egyszerre szakad meg az ember szíve és telik meg boldogsággal.”

Kapcsolódó cikkek:

  • Már a születésünk előtt eldől, lesz-e mellrákunk
  • Terhességi emlőrák: az önvizsgálat életet menthet
  • Kemoterápia 6 nappal a szülés után