Baba

Baba a napon

Lehet megint strandolni, napozni, mert végre itt a nyár. Közismert a napfény jótékony hatása a szervezetre. Erősíti a csontokat, egyes bőrbetegségeket gyógyít, védetté teszi a szervezetet, és megtelünk tőle energiával.
2002. Október 12.

Csak akkor menj vele a napra, ha már nem éget

Azonban azt is tudjuk, hogy az ózonréteg a légszennyezettség miatt egyre vékonyodik, és sajnos az élő szervezetekre oly veszélyes ibolyántúli sugarak is egyre inkább elérnek bennünket. Hát ne feledjük: a jóból is megárt a sok.

Baba a napon

A szervezet egyik védővonala a sugarakkal szemben a bőr szarurétege, ami gyermekkorban vékonyabb, sérülékenyebb, könnyebben kiszáradhat, mint felnőttkorban. A tartós károsodás, a bőrrák elkerülése érdekében érdemes néhány dologra még idejében figyelmet fordítanunk.

A hosszú várakozás után fokozatosan kell hozzászoknunk az egyre erősödő napfényhez, de főleg gyermekeinket kell megóvnunk a hirtelen túl sok napfénytől. A leégéshez vagy a napszúráshoz nekik 10-20 perc is elég, főleg, ha világos bőrűek vagy világos hajúak.

Szabadban való tartózkodásra a legalkalmasabbak a kora délelőtti órák, kb. 11 óráig és a délután 15 óra utáni része, amikor a nap már nem éget. A kicsik ruházata legyen bő, szellős, pamut alapanyagú és lehetőleg fehér, ami vissza is ver valamennyit a sugarakból. Elengedhetetlen a könnyű sapka, kis kalap vagy ha van, napernyő. A legkisebbekkel így is érdemes az árnyékosabb részeket választani, hiszen az ő bőrük a legérzékenyebb.

Ma már bőséges a kínálat napozószerekből, naptejekből, de akármilyen körültekintően vásároltunk is, semmit nem fog érni, ha nem kenjük fel időben, azaz 20-30 perccel indulás előtt. Ennyi időre van szükség ahhoz, hogy felszívódjon és kifejtse hatását. Gyermekeknek célszerű a magas faktorszámú készítményeket választani. Fontos a napozás utáni hidratálás is, így a bőr nem fog viszketni, égni, kiszáradni, és a gyerekek jó közérzete, nyugodt alvásuk lesz a jutalmunk.

Kapcsolódó cikkek:

Forrás: Baba Magazin