Miközben a divatmagazinok női modelljeinek kilátszanak a csontjai, a kisbabáknak még mindig kötelező pufóknak és husinak lenniük. De vajon a hurkák számán múlik-e az egészség, és lehet-e egyetlen cél az, hogy többet mutasson a mérleg? Ha eljön a hozzátáplálás időszaka, ember legyen a talpán, aki megtalálja az egyensúlyt a családi elvárások, az orvosi és védőnői javaslatok, a baráti jó tanácsok és az egyéni megérzések útvesztőjében.
Nem hagytam megtömni
– A kislányom 3050 grammal született, a 38. hétre – kezdi a történetet az elején Ludmann-Vank Liza. – Négy hónapos koráig szépen hízott, kicsiket, de arányosan, de ekkor a gyerekorvosunk azt mondta, hogy túl kicsi a súlya, és tápszert javasolt. Amit az én lányom nem fogadott el. Majd a másik, harmadik, negyedik fajtát sem.
Öt hónapos kora után elkezdtem hozzátáplálni, de a bébiételből sem tudtam egy-két kanálnál többet a fején elkenni. A háziorvos ekkor vérvételre küldött minket, amiből kiderült, hogy Zsófinak alacsony az immunglobulinszintje, ami táplálékallergiára, azon belül is legfőképpen lisztérzékenységre utalhat.
Ezért komolyabb kivizsgálásra küldött minket az egyik budapesti gyermekklinikára, ahova én életemben többet be nem teszem a lábamat. Sokára kaptunk időpontot, ezért már kilenc hónapos is elmúlt, amikor ide kerültünk. Bár időpontra érkeztünk, várakoznunk kellett. Két óra elteltével megszólítottam a főnővért, aki elküldött minket néhány vizsgálatra, mondván, hogy ezekre úgyis szükség lesz. Amikor megkaptam a hasi ultrahang és a mellkasröntgen leleteit, bekopogtam a főorvosnőhöz, aki rendkívül goromba volt. Azt mondta, hogy még éjszaka is igen komoly anyagcsere-zavarokkal küzdő gyerekekkel foglalkozott, az én lányomnak pedig szemmel láthatólag semmi baja, tehát ne zavarjam őt, majd valamikor szólítanak.
Amikor végre bejutottunk, megismételte, hogy szerinte a lányomnak semmi baja (ekkor a vér-és vizeletvizsgálat eredményeit még nem látta), az egyetlen gond vele nyilvánvalóan az, hogy még szopik, és emiatt kórosan kötődik hozzám. Biztosan nem eszik jól és eleget, de bízzam rájuk, ők majd megetetik.
Beültették egy etetőszékbe, behúzták a konyhába, engem pedig kiküldtek. A gyerekem ordított, mint akit nyúznak, majd megszakadt érte a szívem, de nem tudtam visszamenni, mert az ajtó csak belülről volt nyitható. Szerencsémre egyszer csak felbukkant a takarítónő, és vele együtt én is visszamentem. Rémes jelenet fogadott. Zsófit hárman fogták le, a negyedik pedig tömte bele a bébiételt, amint kinyitotta a száját. Rám szóltak, hogy menjek ki, mert üzemi terület, de eszemben sem volt: kitéptem az etetőszékből és vittem ki onnan.
A főorvosnő nagyon mérges lett, amikor meghallotta, és azt mondta: az én esetemben egy megoldást tud javasolni: egy hétig minden nap vigyem be a kórházba kilencre a gyereket, és hagyjam ott este hatig. Ezalatt majd jól leszokik a kóros kötődést kiváltó szoptatásról, és ráadásul nekik köszönhetően kiválóan megtanul majd enni.
Természetesen erre nemet mondtam, aminek az lett a következménye, hogy a zárójelentésbe beleírták: további vizsgálatok lennének szükségesek, de ezeket az édesanya megtagadta.
Ezek után kerültünk a Szent László Kórházba, ahol minden különösebb hiszti nélkül, kedvesen és normálisan kivizsgálták a lányomat, és szerencsére semmiféle kóros eltérést, táplálékallergiát sem találtak. Az kezelőorvosunk azt mondta: ismeri a másik kórház főorvosnőjét. Kiváló szakembernek tartja, bár tudja, hogy a stílusa és a módszerei kissé katonásak. Lehet, hogy kiváló szakember, de bele sem merek gondolni, mit élnek át azok a gyerekek, akiket hasonló helyzetben szófogadóan beadnak napokra a kórházba, és tőle kénytelenek enni tanulni.
Későn tanultam meg egészségesen enni
A legkorábbi emlékeim között szerepel, hogy édesanyám lohol a nyomomban: Na, még egy falatot, Timikém, én pedig kiabálok: Nem kééééérek! – meséli Tímea. – Kisiskolás koromban viszont fordult a kocka: onnantól azt hallgattam, ne egyek annyit, főleg sütit ne. Kész csoda, hogy nem lett komolyabb evészavarom, bár kamaszkoromban közel álltam hozzá.
Édesanyám mindig nagyon szeretett főzni, mondhatni, az etetés az ő szeretetnyelve. Szülei, főleg a nagymamám odavoltak, milyen szép, egészséges, dundi baba vagyok, és az mindig központi téma volt, hogy eleget egyen „a gyerek”. Aztán iskolába kerültem, és itt hirtelen világossá vált: a többiekhez képest bizony duci vagyok. Onnantól a maga módján próbált lefogyasztani: kijelentette, hogy nem ehetek süteményt és csokoládét. De továbbra is krumplit ettünk krumplival, rengeteg kenyeret, és a nassolás is megmaradt: kis ropi, banán, vagy csak egy pohár gyümölcslé.
Aztán szerelmes lettem, és mivel eleget hallgattam, hogy kövér vagyok, de fogalmam sem volt az egészséges táplálkozásról, koplalni kezdtem.
A módszer csodálatosan működött, valóban olvadni kezdtek rólam a kilók – és nem bírtam leállni. Szerencsére a legjobb barátnőm édesanyja, aki bölcsődei gondozónő, átlátta a helyzetet, és a szárnyai alá vett.
Dietetikus barátnője segítségével közösen összeállítottunk nekem egy mintaétrendet, és tulajdonképpen ma is eszerint táplálkozom. Hosszú időbe telt, mire természetessé vált, hogy rendszeresen, de egyszerre keveset és egészségesen egyek. De azt hiszem, megérte a szenvedés.
A kislányom most egyéves, és szerencsére semmi konfliktusunk nincs az evés körül. Édesanyám persze őt is folyton etetné, de betartja, amit kérek tőle, hiszen ő sem szeretné, hogy az unokájának ugyanazokkal a problémákkal kelljen megküzdenie, mint annak idején nekem.
Egyáltalán nem lett elmaradott
– Amikor az első gyerekünk megszületett, mi már vegák voltunk – meséli Richter Katalin. – Mindhárom gyerekem tizenöt hónapos koráig szopott, a két kisebb egyéves koráig kizárólag anyatejet kapott. Az elsőnél még elhittem, hogy muszáj elkezdeni hamarabb a hozzátáplálást, de aztán már tudtam, hogy ez nincs kőbe vésve.
Így aztán én soha nem főztem külön a gyerekeknek: répát, krumplit a mi levesünkből kaptak, egyből ugyanazt a vega étrendet ették, amit mi is. Húst soha nem ettek, pedig megtehetnék, hiszen a nagyfiam már tizenhét éves. A legkisebb nagy ritkán eszik halat, ez minden. Persze tejet, tojást, tejterméket fogyasztanak.
Annak idején, amikor az elsőt vártam, a védőnő azzal riogatott, hogy fejlődési rendellenessége lesz, ha vega étrenden élünk, de természetesen nem lett igaza. A nagyfiam 48-as cipőt hord, az egyébként sem alacsony apjánál egy fejjel magasabb, gyors, jó gondolkodású. Szóval egyáltalán nem lett elmaradott, sőt. Jó pár vegetáriánus családot ismerek, és a többieknek ugyanez a tapasztalatuk.
Sokáig azt gondoltam, hogy ez legfőképpen a húsmentes táplálkozásnak köszönhető. Ma már úgy látom, hogy ennél sokkal fontosabb, hogy mindig minőségi alapanyagokból készült étel kerül az asztalunkra. Van kézi malmom, abban magam őrlöm a búzát a kenyérhez és a süteményekhez. Magam csinálom biotejből a joghurtot és a sajtot, a zöldségeket pedig családi gazdaságból vásároljuk, és mindennap frisset főzök.
Ne külső elvárásoknak akarj megfelelni!
– A leggyakoribb hiba, amit a kisgyerekek táplálása kapcsán el tudnak követni a szülők, hogy nem a gyerek igényeit nézik, hanem valamilyen külső sablonnak akarnak megfelelni – mondja Gyányi Andrea gasztropszichológus. – Ez a későbbiek során nagyon komoly táplálkozási zavarokhoz is vezethet. Ezért én azt mondom: ha felmerül a gyanú bárkiben, akár családtagban, akár az orvosban, a védőnőben, hogy valami nem stimmel, akkor természetesen vizsgáltassák ki a gyereket, de ha kiderül, hogy semmilyen szervi probléma sincs a háttérben, akkor egyszerűen békén kell hagyni.
Ha viszonylag egészséges és változatos, a korának megfelelő ételeket kínálnak neki, akkor fog enni annyit, amennyire szüksége van. Minden gyereknek – mint ahogy minden felnőttnek is – más az energiafelhasználása, más az anyagcseréje. Ezért elképzelhető, hogy az egyik gyerek ugyanabból a menüből semmit sem hagy a tányérján, míg a másik csak csipeget, miközben mindkettő egészséges.
Az evés, etetés körül kialakult problémák sokszor úgyis csak valami mélyebb konfliktus tünetei, nem véletlen, hogy a már kialakult evészavarok nem egyéni, hanem családterápia segítségével gyógyíthatók a leghatékonyabban.
Kapcsolódó cikkeink:
– Hozzátáplálás? Ne jelentsen problémát!
Kapcsolódó cikkek
