Baba

Az idősebb anyák gyermekei jobb kognitív képességűek

Egy nemrégiben végzett kutatás kimutatta, hogy az idősebb anyáktól született gyermekek jobb gondolkodási képességekkel rendelkeznek, mint azok, akiknek fiatalabb az édesanyja, holott 40-50 évvel ezelőtt még ennek éppen a fordítottja volt igaz.
2017. Február 28.

Szakértők szerint a változás oka az, hogy a gyermeknevelés maga is változásokon esett át.

Manapság egyre később szülik meg első gyermeküket a nők, és az elsőszülötteik általában jobban teljesítenek a kognitív felméréseken, ahol a gondolkodási képességeiket mérik, mindez pedig valószínűleg azzal magyarázható, hogy ezek a gyerekek több figyelmet kapnak a szüleiktől, mint a később születő testvéreik.

Amint arról a kutatást vezető Alice Goisis, a London Közgazdasági és Politikatudományi Egyetem munkatársa beszámolt, a kognitív képességek önmagukban is nagyon fontosak, ám azt is pontosan képesek előre jelezni, hogy valaki a későbbi élete során hogyan fog teljesíteni akár a tanulmányai, akár a munka terén, sőt még az egészségi állapot is „megjósolhatjuk” általa.

Régebben mire egy anya idősebb korba lépett, már a harmadik, negyedik gyermekét nevelte, így ekkorra már az energiái és erőforrásai is kezdtek kiapadni, ma azonban egy idősebb anya, aki még az első gyermekét neveli, lépéselőnyben van a fiatalabb anyukákkal szemben, mivel gyakran jobban képzettek, a karrierjük is megalapozottabb, és például ritkábban dohányoznak várandósan, ami születendő gyermekük egészségi állapotára is kedvezően hat.

A vizsgálat során a kutatók három korábbi tanulmány adatait nézték át, melyekben 1958-ban, 1970-ben és 2001-ben született brit gyerekek szerepeltek, akikkel 10 és 11 éves korukban kognitív képességeiket mérő teszteket is készíttettek. Az eredmények azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akik 1958-ban és 1970-ben 25 és 29 év közötti anyáktól születtek, több pontot értek el, mint azok, akik 35 és 39 év közötti anyától, ám a 2001-ben születetteknél már fordított volt a helyzet.

A vizsgálat további részleteiről az International Journal of Epidemiology című lapban olvashatnak az érdeklődők.

Kapcsolódó cikkeink:

Anyaság különböző életkorokban

20 és 35 éves kor között ideális a terhesség

Forrás: Medipress