Baba

Asztmát okozhat a babáknál az antibiotikum

Azok a kisbabák, akik hat hónapos koruk előtt kaptak antibiotikumot, később nagyobb valószínűséggel lesznek asztmásak - derült ki egy kutatásból.
2011. Január 16.

A kutatók úgy találták, hogy már egyetlen csecsemőkori antibiotikumos kezelés is 40 százalékkal növeli a betegség későbbi kifejlődésének kockázatát, ha pedig kettő vagy ennél több alkalommal kaptak ilyen gyógyszert a babák, a betegség kialakulásának veszélye 70 százalékra nő.

Az eredményeket a Yale Egyetem kutatói publikálták, de már ezt megelőzően is számos vizsgálat indult annak kiderítésére, mi okozhatja a gyermekkori asztmát. Ez a megbetegedés a fejlett országokban a felnőttek 5, a gyerekek 10 százalékát érinti, és főleg a tizenévesek körében terjed rohamosan. Ekkor már inkább a lányok, míg kisgyermekkorban a fiúk szenvednek tőle nagyobb arányban.

AsztmaMár több kutatás talált összefüggést az antibiotikumokkal való korai találkozás, és az asztma kialakulása között. Mivel főleg mellkasi eredetű betegségekre szokták ezeket felírni a babáknak, néhányan nem is a gyógyszert, hanem ezeknek a bajoknak az utóhatását okolják a problémáért.

Mások szerint a családi halmozódás az elsődleges ok, ennek azonban ellentmond, hogy a mostani kutatásban részt vett gyermekek nagy részének szülei nem szenvednek ebben a betegségben. Sőt sokuknak nem is mellkasi betegségekre írták fel annak idején a gyógyszert.

A Yale Egyetem kutatói szerint az antibiotikumok felborítják a bélrendszer védekező rendszerét, aminek pedig hatalmas szerepe van a betegségek megelőzésében az első hónapok során.

“Ezek a baktériumok segítenek a gyermek immunrendszerének megerősítésében, az antibiotikumok pedig pont őket pusztítják el, így könnyen kialakulhat később az allergiára való hajlam” – mondta Dr. Kari Risners, a kutatás vezetője, majd hozzátette: reméli, hogy a jövőben a gyermekorvosok figyelembe veszik az eredményeiket, és csecsemők esetében kerülni fogják ezeknek a gyógyszereknek a felírását.

Ezek is érdekelhetnek:

  • Antibiotikumok alkalmazása az élet első éveiben
  • Immunrendszerünk – amit tudni érdemes róla
  • A betegségnek is van értelme
  • Animáció: HáziPatika.com

    Forrás: MediPress