Baba

A sikeres babalátogatás tíz titka

Ha új jövevény érkezik családi vagy baráti körünkbe, alig várjuk, hogy megcsodáljuk a csöppséget. Íme tíz alapszabály, amit azonban ne árt észben tartani.
2014. Július 06.

1. Várjunk a meghívásra

A kicsinek és az édesanyának az első hat hétben – az úgynevezett gyermekágyi időszakban – leginkább nyugalomra és a közös rutin kialakítására van szüksége. Így ebben az időszakban egyáltalán nem illik látogatni, leszámítva persze a szűk családot. Ezt követően várjunk a meghívásra, és feltétlenül érdeklődjünk, mire van szükségük, és egyeztessük le előre, mikor a legalkalmasabb az érkezésünk és meddig maradhatunk.

2. Amikor távol kell maradnunk

A látogatás előtt fontos végiggondolnunk, alkalmasak vagyunk-e arra, hogy pici csecsemőt látogassunk. Minél fiatalabb a baba, annál gyengébb az immunrendszere és nagyon könnyen megbetegszik. Ha máskor nem is figyelnénk oda egy kis orrfolyásra, torokkaparásra, most tudatosítsuk magunkban, hogy nem mehetünk a kicsi közelébe. Ha egészségügyi indokra hivatkozva mondjuk le a látogatást, a szülők hálásak lesznek, amiért ennyire odafigyelünk a kisbabára.

Íratlan szabály, hogy ha egészségesek vagyunk is, közvetlen a babával való érintkezés előtt nagyon alaposan mossunk kezet. Ha lehet, ne puszilgassuk, főleg ne az arcát, száját vagy kezeit. Akár megmostuk, akár nem, soha ne tegyük az ujjunkat a baba szájába.

3. Legjobb ajándék a házilag készített étel

Főként első gyermekes kismamaként babát gondozni, hosszú és kimerítő túlórákkal tarkított teljes munkaidős feladat. Mivel első a baba, az anyukának sokszor alig van energiája maga vagy családja többi tagjának ellátására. A szoptatós anyukának nagyon fontos a megfelelő táplálkozás.

Hálásak lesznek, ha ajándékba házilag főzött hús- vagy zöldséglevest, és olyan ételt viszünk, ami tápláló, finom és nyugodtan megeheti a kismama. Friss idénygyümölcsöt is vihetünk. A túlzott bélgázokat okozó zöldségektől óvakodnunk kell, mert az anyukában kiválasztódnak a puffadást okozó anyagok és az anyatejen keresztül átkerülnek a babába is.

A sikeres babalátogatás tíz titka (Fotó:Europress)

4. Találjuk fel magunkat

Ne várjuk el, hogy a baba melletti teendők mellett minket is körülugráljanak. Inkább mi kínáljuk meg a szülőket az általunk hozott ételekből. Ha szomjasak vagyunk, vagy vendégváró rágcsálnivalót készítettek az asztalra, tegyük magunkat hasznossá és szolgáljuk ki magunkat és a többi, velünk együtt érkezett vendéget.

5. Két segítő kéz

A megbeszélt időben érkeztünk a kisbabás családhoz, a pici gyönyörű, a szülők fáradtak, a lakás pedig “szalad”. A babával való foglalkozás rendetlenséget okoz, és az új szülőknek kevés ideje és energiája marad a takarításra. Ha valóban közeli családtagok vagy barátok vagyunk, nyugodtan ajánljuk fel segítségünket a lakás rendbetételéhez. Törleszthetünk a látogatással kapott kiváltságból, ha elmosunk pár szennyes edényt a konyhában, felporszívózunk néhány helységben, felmosunk vagy rendet teszünk.

Nem csak a takarításban segíthetünk. Ha még egy kiskorú gyermek él a családban és jól ismerjük egymást, segíthetünk azzal is, ha elvisszük a játszótérre vagy sétálni, vagy játszunk vele a szobájában.

6. Mikor tarthatjuk kezünkben a babát?

Ideális esetben látogatásunkkal megvártuk, míg meghívnak, a baba anyukája felkészült a fogadásunkra. Ha szeretnénk megfogni a babát, kérjünk engedélyt és biztosítsuk arról, hogy kezünk, ruházatunk tiszta.

Ha a baba alszik, amikor megérkezünk, soha ne ébresszük fel és ne várjuk el a szülőktől sem, hogy megtegyék a kedvünkért. Ha sokat van fent az újszülött, gyorsan túlfárad vagy túlpörög. Ez nagyon megnehezíti az elalvást, a pihenés pedig a legfontosabb egy nemrég világra jött gyermek számára.

7. Amikor vissza kell adnunk a picit

Óvakodjunk attól, hogy kisajátítsuk a kisbabát. Ha kezünkben foghatjuk, legyünk érte hálásak és a legkisebb jelre is adjuk vissza a kicsit. Ha a baba sírni kezd a kezünkben, abban a pillanatban adjuk vissza az édesanyjának, tétovázásunkkal ne okozzunk nagyobb feszültséget.

8. Kétszer gondolkozzunk és egyszer szóljunk

Akármennyi dicséretet mondhatunk a baba szépségéről, a szülők szuper gondoskodásáról, biztosan jólesően hallgatják majd. Kéretlen tanácsokkal azonban ne bombázzuk a családtagokat. Főleg az első gyermekes édesanya nagyon érzékeny és kritikus magával szemben, vajon jól csinálja-e.

Ha megkérdezik a véleményünket, akkor is csak a legjobbakat mondjuk el. Ne traktáljuk az anyukát saját fájdalmas szoptatási élményünkkel. Ha az édesanya olyan problémával küzd, ami szakértelmet igényel, emlékeztessük rá, hogy bármikor fordulhat a területileg illetékes védőnőhöz vagy orvoshoz segítségért.

9. Ne legyenek túlzott elvárásaink

Az a szülőpáros, aki néhány órát alszik éjszakánként, két hét elteltével inkább zombira fog hasonlítani, mint korábbi önmagára. Készüljünk arra, hogy a néhány szavas kommunikációban a szülésről, szoptatási nehézségekről vagy más, a baba körüli kimerítő dologról esik majd szó. Legjobban akkor támogatjuk az édesanyát, ha figyelmesen hallgatunk és tartózkodunk olyan reakcióktól, hogy “ez undorító”, akkor is, ha valóban annak érezzük a hallottakat.

10. Ne maradjunk túl sokáig

Általános szabály, hacsak a baba szülei külön nem kérik, hogy ne maradjunk egy óránál tovább, zárjuk rövidre látogatásunkat, hogy ne borítsuk fel a napi rutint.

Kapcsolódó cikkeink: