Baba

Így záródik be a kutacs

A kutacs, a baba koponyacsontjai között lévő lágyrész. Funkciója, hogy a baba fejének rugalmasságát biztosítsa. Idővel azonban becsontosodik.
2017. Február 15.

A kutacs záródási folyamata

A kutacsok záródása nagyon izgalmasak és sok szülő számára ijesztő is: a fejtetőn elhelyezkedő nagykutacs puha tapintatása bizonytalan érzést kelthet, hiszen alatta helyezkedik el az agyállomány.

A kutacsokat persze nem pusztán a bőr takarja, hanem egy erős kötőszöveti szalag védi a különböző hatásoktól. Az agyállomány védelmét szolgálja továbbá a liquor vagyis az agyvíz, melynek egyik szerepe szintén a védelem.

A kutacs korai rugalmasságára, lágyságára azért van szükség, mert a szülőcsatornán keresztül érkező csecsemő feje a folyamat során eldeformálódik, de alakját néhány napon belül visszanyeri – mindezt a kutacs rugalmassága teszi lehetővé.

A baba koponyáján összesen hat kutacsot különböztetünk meg, amelyek amellett, hogy a szülés során segítik a koponya formálódását, később sem veszítik el a jelentőségüket. A baba gyors növekedése is csak így képelhető el. A kutacsok idővel megkeményednek, de nem egy időben.

Természetesen, mint a legtöbb dolog a babák fejlődésével kapcsolatban, úgy a kutacsok záródása is egyéni ütemben történik. Érett újszülöttek esetében az oldalsó kutacsok teljesen vagy majdnem teljesen záródtak. A kiskutacs, mely a koponyatető hátsó harmadában két hónapos kortól záródik, míg a nagykutacs, mely a koponyatető elülső harmadában található általában 7 hónaptól 18 hónapos korig szép lassan záródik.

A kutacsok csontosodása mellett azonban számíthatunk a varratok mentén történő fejkörfogat növekedésre is. A fejkörtérfogat növekedését jó ha nyomon követjük, ez a védőnői vizitek alkalmával meg is történik.

Fontos, hogy a kutacsot nem szabad nyomkodni vagy megütni, ha mégis bármilyen baleset történik, mindenképpen orvoshoz kell fordulni és akkor is, ha a kutacs kidudorodik. Ha azt tapasztaljuk, hogy a kutacs behorpad, felmerülhet a baba kiszáradása.

Kapcsolódó cikkeink kutacs témában: