Baba

A babák alvásigénye

Akár újdonsült szülőkről, akár már gyakorlottabbakról van szó, mindenki számára fontos kérdés, hogy mennyit is alszik egy kisbaba, átalussza-e az éjszakát.
2016. Március 21.

A babák alvásigénye

Azonban a kicsik alvásigénye nemcsak jóval több, mint a felnőtteké, de az alvási ritmusuk is jelentősen eltér.

A szakemberek szerint az általános “szabály”, hogy minél idősebb valaki, annál kevesebb alvásra van szüksége, így az életünk első évében jóval többet alszunk, mint felnőttként, ráadásul nemcsak az alvásigényünk nagyobb, de az alvásunk ritmusa is. A kisbabák alvására a szakaszosság a jellemző, többször ébrednek fel (attól függetlenül, hogy nappal van-e vagy éjszaka), és az is igaz, hogy ritkán alszanak többet egyben 1-3 óránál. Ezt nagymértékben meghatározza például, hogy milyen gyorsan éheznek meg.

A kisbabák alvásigénye, alvásritmusa természetesen az egyedi jellegzetességektől is függ, mindannyian ismerünk olyan kicsiket, akik már kéthetes korukban átalusszák az éjszakát, és olyan gyerekeket is, akik még két-három évesen is többször kelnek éjszakánként. Azonban az is igaz, hogy a kisbabák alvási ritmusa igen erősen függ attól, hogy éppen hol tartanak a fejlődésben, és egy-egy úgynevezett fejlődési ugrás akár az alvásigény megváltozásával is együtt járhat. Gyakran számolnak be a szülők arról, hogy a hat-hét hónapos baba “elromlik”, és sokkal többet ébred, mint korábban, de az is könnyen előfordulhat, hogy éppen ebben az időszakban kezd el nyugodtabban aludni a kicsi.

A kisbabák legtöbbje az alvásigényét nemcsak éjszakai, hanem napközbeni alvásokkal is igyekszik kielégíteni. A napközbeni alvások az első életévben egyre rövidülhetnek és a számuk is csökkenhet, és a gyermekek legtöbbjének általában 22-28 hónapos korára alakul ki egy jól “bejáratott alvási rendje”, melyben egy hosszabb délutáni szunyókálás és az éjszakai alvás foglaltatik benne.

Lássuk, hogyan alakulhat az alvásigény az első életévben! Az újszülöttek akár 16-18 órát is aludhatnak egy nap, a nappal nagy részét is szunyókálással töltik, és általában csak enni kelnek fel. Az első hónapra ez már két órával csökkenhet, és nagyjából a hatodik hónapig a napi alvásigény 14-16 órára csökkenhet.

A kisbabák napközben még 3 alkalommal is szunyókálhatnak, alkalmanként akár 2 órát is, éjjel viszont még mindig többet ébrednek. Később azonban a napközbeni alvások időtartama lecsökken, az éjjeli alvás mennyisége viszont nő. Kilenc-tizenkét hónapos korra újabb csökkenést figyelhetünk meg (a kisbabák alvásigénye ilyenkor csak 13 óra), és a napközbeni alvások száma is lecsökken, általában ilyenkor már csak két szunyókálást iktatnak be a kicsik, egyet délelőtt és egyet délután. Ezek általában egy-két órásak.

Az egy éven felüliek már jóval nyugodtabban alszanak éjszakánként, akár 6-8 órát is egyben, de a teljes éjszakai alvásigényük 10-11 óra is lehet, emellett általában már csak egy, hosszabb délutáni szunyókálás társul. Ez akár két órás is lehet, de természetesen nagymértékben függ az egyéni igényektől, a fejlődésüktől, a körülményektől, a nap történéseitől. A kisgyerekek alvásigénye 4-5 éves korra általában 11-12 órára csökken, és a délutáni szunyókálást is ebben az időszakban szokták elhagyni.

Lehet-e egy túl sokat alvó babáról beszélni, vagy ez egyenesen “szerencsés”, hiszen ilyenkor az anyuka is tud egy kicsit pihenni? Mivel minden gyermek más, mindegyiknek más az alvásigénye, nehéz meghatározni, hogy mi számít túl soknak.

Az újszülötteknél, illetve a három hónaposnál fiatalabb babáknál igazából problémát jelenthet, ha 3-4 óránál többet alszanak egyhuzamban, hiszen ez azt jelenti, hogy nem kelnek fel enni. A későbbiekben is érdemes figyelni arra, hogy milyen alvásigénye van a kicsinek, illetve, hogy az alvási rendjében bekövetkeznek-e nagyobb, feltűnő változások egyik napról a másikra.

Kor (hónap) Átlagos alvásmennyiség (óra) Átlagos éjszakai alvásmennyiség (óra) Átlagos nappali alvásmennyiség (óra) A babák 50%-a: A babák 90%-a:
1 14-15 8 6-7 13-16 óra 9-19 óra
3 14-15 10 4-5 13-16 óra 10-19 óra
6 14,2 11 3,4 13-15,5 óra 10,4-18,1 óra
9 13,9 11,2 2,8 12,8-15 óra 10,5-17,4 óra
12 13,9 11,7 2,4 13-14,8 óra 11,4-16,5 óra
18 13,6 11,6 2 12,7-14,5 óra 11,1-16 óra
24 13,2 11,5 1,8 12,3-14 óra 10,8-15,6 óra

Érdemes tisztában lenni a fent ismertetett átlagos alvási igényekkel is, és ezek alapján meghatározni, hogy mi számíthat túl soknak. Például, ha az egyévesünk visszatér az újszülött kori alvásigényekhez, és a nap nagyobb részét átalussza, az mindenképpen aggodalomra adhat okot. Viszont, ha az egyéves napközben három-négy órát alszik, éjjel viszont csak 8-9 órát, akkor tulajdonképpen a korának megfelelő mennyiséget alszik. Érdemes arra is figyelni, hogy a túl hosszúnak tartott alvásokon kívül hogyan viselkedik a kicsi, amikor ébren van: nyugodt és jókedvű-e, vagy nyűgös, bágyadt. Az utóbbi esetben mindenképpen érdemes egyeztetni a gyermekorvossal.

Kapcsolódó cikkeink a baba alvása témában: