Baba

6 furcsa tény az újszülöttekről

Egy csecsemős nővér osztotta meg velünk a tapasztalatait: mik azok a furcsa, ugyanakkor teljesen normális dolgok, melyek az újszülött babákra jellemzőek.
2016. Június 22.

Sok kétségbeesett szülővel találkoztam nővérként a pályafutásom során, akik legtöbbször teljesen feleslegesen pánikolnak.

“Úristen, jól van a baba?”

Rohantam a kórházi szobába, ahol pánikba esett szülőket találtam gyermekük kiságya felé hajolva. “Nehezen veszi a levegőt, minden rendben van vele?” – kérdezték tőlem szinte őrjöngve. Nővérként rengeteg normális és abnormális dologgal találkozom, amit az újszülött csecsemők csinálnak. Szerencsére ezeknek a furcsa szokásoknak a többsége teljesen természetes jelenség. Az előbb említett esetben is minden rendben volt a babával. Milyen furcsaságok lehetnek még? Nézzük!

1. Lila a baba talpa

Születés után időbe telik, míg a babák keringése és oxigénellátása teljesen helyrejön. Ez legalább 10 percet vesz igénybe, így nem kell kétsége esni, ha szülés után, amikor először vesszük a karunkba a kisbabánkat, lilának vagy kékes színűnek látjuk a kezeit és lábait.

Idővel minden furcsaság elmúlik

2. Pattanásosabb a bőre, mint neked kamaszkorodban

Az újszülöttek bőre nagyon nagyon érzékeny, életük első 24 órájában pedig nagyon sok bőrirritáló dolognak vannak kitéve, az ápolók kesztyűjétől kezdve azon a papíron át, amit szülés közben a hasad köré helyeznek egészen a kórházi lepedőig, amivel a babát takarják be. (Ezeket pedig ugye agyon fertőtlenítik, fehérítik.) Emiatt sok babának aknés lesz a bőre, de ez néhány nap vagy hét múlva elmúlik magától, nem kell a kis bőrükre kenni semmit.

3. Olyan, mintha kapkodná a levegőt

Ha megfigyeled az újszülött babádat alvás közben, úgy tűnhet, nehezen lélegzik. Ahhoz hasonlítom ezt mindig, mint amikor egy kiadós sírás után nehezebben veszel levegőt. De hidd el, egy újszülött pont így lélegzik. Ők még szabálytalanul veszik a levegőt, nincs még rendszeres légzésritmusuk, van, hogy egy időre szünetet is tartanak. (De ha bármikor úgy gondolod, nem normális, ahogy lélegzik a babád, beszélj a gyerekorvossal.)

4. Többet kakil, mint te meg a párod együttvéve

Őszintén? Hogy a fenébe jöhet ki ennyi kaki egy ilyen kis testből? Furcsának tűnik, de teljesen rendben van ez is. Ilyenkor tisztul a kis szervezete, rengeteg felesleges dolgot ad ki magából egy újszülött, mint pl. a méhedből származó immár halott kis sejteket.

5. Nagyon szőrös

Talán tudod, de az újszülöttek bőrét kis bolyhos szőr fedi, ez idővel leesik majd róluk. Koraszülött babáknál ez az idő kicsit tovább tart. De ne aggódj, előbb-utóbb mindegyik baba bőre sima lesz.

6. Fogyni kezd

A legtöbb baba a születését követő 24 órában veszít a súlyából. Ez köszönhető például a 4. pontban említett tisztulási folyamatának is, de az a folyadék is távozik ilyenkor a szervezetükből, amit a szülőcsatornában történő utazásuk alatt szereztek.

A cikk forrását itt nézheted meg.

Ezek is hasznosak lesznek: